Passzívházak és Energiahatékony Épületek – szakmai konferencia

topbar_hu

Az idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre Budapesten a Passzívházak és Energiahatékony Épületek szakmai konferencia amelynek ebben az évben is a budapesti Francia intézet ad otthont.

A konferencia első alkalommal 2009 ben került megrendezésre amikor átadták az első magyar  – Szadán megépült –  passzívház minősítési tanusítványát. Az épületről részletes információkat a darmstadti Passzívházintézet adatbázisában találnak.

A szervezők változatos programot ígérnek az energiahatékony és környezetkímélő építészet kiemelkedő, magyarországi és külföldi képviselőjének előadása által. Többek között felszólal: Albert Dubler építész a Nemzetközi Építész Szövetség elnöke, Benécs József okl. gépészmérnök és Szekér László okl. építészmérnök – a Passzívházépítők Országos Szövetségének alapító tagjai, és még 5 elkötelezett szakember akik az utóbbi években tetemes részt vállaltak az energiahatékony építészet magyarországi meghonosításában.

A 31/2010 – es uniós Direktíva értelmében az EU27 minden tagja arra kötelezi magát, hogy 2018-tól minden újonnan épített középület és 2020-tól minden újonnan épített magánépület “közel nulla energiafogyasztású” legyen, ehhez az alternatív energiaforrások mellett elengedhetetlen a passzívház tehnológia gyakorlati alkalmazása, amely világszerte a legszigorúbb energiahatékonysági standardot képviseli.

A konferencia célja, hogy megépült példaépületek és tapasztalt szakemberek által megfelelő válaszokat adjon a passzívháztehnológia iránt érdeklődőknek, legyenek azok  szakemberek vagy puszta érdeklődők.

További részletekért kérem látogassák meg a rendezvény hivatalos honlapját.

Városi mítoszok a passzívházakról – extra

Urban_Legend

Utoljára de nem utolsó sorban talán a leghétköznapibb tévhit ami még a szakemberek körében is igen elterjedt, hogy a vastag szigetelés  hatására a fal  nem tud lélegezni így aztán mit is tehetne fogja magát és  bepenészedik. (kész szerencse hogy meg nem fullad :) )

Vizsgáljuk csak meg mi is történik:

  • a vastag szigetelés hatására a fal belső felületi hőmérséklete a belső légtér hőmérsékletéhez közeli értékeken marad így a páralecsapódás csak extrém helyzetekben állhat elő. (nagyon magas gőztartalom fürdőben, konyhában) természetesen  a passzívházakben ezt is ellensúlyozza a hővisszanyerő szellőztetés. Continue reading

Tévhitek és városi mítoszok a passzívházakról

Urban_Legend

Amint már a korábbi bejegyzésekben is említettem annak ellenére hogy a passzívház standard több mint 20 éve létezik, tudományosan bizonyított tényeken alapszik és csak Európában több mint 42 000 felépített passzív épület  gyakorlatilag is alátámasztotta ezeket, a passzívházakat számos tévhit és városi mítosz övezi. Ezen tévhitekről készített nekünk egy összeállítást a magyarországi származású német mérnöknő és passzívház minősítő Sariri-Baffia Enikő, a Darmstadt-i Passzívház Intézet egyik munkatársa.

Continue reading

Épületenergetikai Passzívháztervező szakmérnök képzés

egyetem

2010.novemberében  fogalmazódott  meg  a  gondolat,  hogy  hazánkban  az  állami oktatás   szintjére   kellene   emelni   az   energiahatékony   épületekkel   kapcsolatos képzést.

A gödöllői Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karán Barótfi István professzor (Környezetipari Rendszerek Intézet, Épületgépészet, Létesítmény- és Környezettechnika Tanszék) felvállalta a feladatot, hogy az oktatási rendszer jogi és szabályozási útvesztőjében kijárja az akkreditációt, azaz bejegyzésre került a szakmérnök oktatás rendszerében a fenti címen a képzés 2011 első negyedévében.

A darmstadti Passivhaus Institut által összeállított 1.200 oldalas eredeti oktatási anyag magyar nyelvű változata 9 kötetben ekkor már rendelkezésre állt, és a PHPP programcsomag szintén magyar nyelvű változatával együtt a jelentkező hallgatók rendelkezésére bocsátottuk.

2011.szeptember 9.-én 21 hallgató kezdte meg a tanulmányait ezen a szakmérnök kurzuson.

Continue reading

Miért is érdemes passzívházat építeni?

kategoriak

Az utóbbi időben, a sajtóban csak arról olvasunk, hogy július 1-vel 5%-kal nő a földgáz ára, április 15-től 15%-kal az áram, holnaptól 2 banival drágul az üzemanyag, stb. De mennyivel is nőtt az energiahordozók ára az elmúlt pár év alatt? És amennyiben 2018-ig ténylegliberalizálják az energiapiacot, meddig fognak az árak növekedni?

Egy romániai hírportál szerit az utóbbi 21 évben a földgáz ára 12.495-szörösére növekedett, az elektromos áram pedig 6853-szor kerül többe, miközben az átlagos árszínvonal 3754-szeresen növekedett. Ezen hatalmas árnövekedésben számos makrogazdasági tényező is közrejátszott. Ezen adatokból is látható, hogy az energiahordozók ára az átlagosnál sokkal nagyobb mértékben növekedett.

Continue reading

“The Olympic Village” könyv Európa legmodernebb passzív lakóépület együtteséről

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az ausztriai Innsbruck központjában egy lenyűgöző épületegyüttes áll . Az “olimpiai falu” a legnagyobb passzív lakóépület együttes Európában. Ez a könyv erről a haladó szellemiségü épületegyüttesről szól, mely az első, 2012 januárjában megrendezett téli Ifjusági olimpiai játékok résztvevőinek nyújtott átmeneti szállást.

444 lakrész várja a az új lakókat Innsbruck városában – ez a könyv ezen passzív lakások általános jellemzőiről, a jövő épületeiről szól.

Passzívházszakértők az egész Európából kíváncsian követték az épületek megvalósítását.  Az építkezés során  egy nemzetközi bizottság is megérkezett, hogy közelebbről szemügyre vegye az épületeket. Continue reading

A passzív épületekről röviden

feketerigo

Az emberek az első passzív épület megépülése után 20 évvel is idegenkednek ezen épületektől főként a számos városi mítosz és szakzsargon elterjedésének hatására, melyek főként a laikusokat, de sokszor a szakembereket is gondolkodóba ejtik, annak ellenére, hogy már számos mérés és 20 éves tapasztalat bizonyítja a passzív épületek jótékony hatását, nem csak a környezetre, hanem pénztárcánkra és egészségünkre is.  A passzív építkezés nem űrtechnológia és nem is egy építészeti stílus, csak egy energiahatékonysági standard, melyhez napjainkban az információk, a tapasztalat, az építőanyagok és építőelemek mindenki rendelkezésére állnak, legyen az építőipari szakember vagy egyszerű laikus – nem kell a NASA-hoz fordulni segítségért, és minden építészeti stílusnak megfelel legyen az tradicionális, minimalista, modern vagy High-Tech, mindezek mellett az építőanyagokra vonatkozóan sincsenek korlátozások, azok is építhetnek passzívházat, akik szalmából akarnak építkezni és azok is, akik a legkorszerűbb anyagokat akarják használni épületeik megvalósításához. Continue reading

Az energiafogyasztás csökkentése az energiahatékonyság fokozásával (uniós javaslatok)

MIRŐL IS VAN SZÓ?

  • Jelenlegi becslések szerint az EU nem halad jó úton afelé, hogy a várható energiafogyasztást 2020-ra 20%-kal csökkentse.
  • Az Unió ezért a gazdaság egészére irányuló új intézkedések meghozatalával kívánja fokozni az energiahatékonyságot, hogy a fent említett célérték 2020-ra megvalósítható legyen.

Fenntarthatóság Hete

EUSEW

Európa és világszerte több mint 600 eseményt regisztárltak az Európai Fenntarthatósági Hét (EU Sustainable Energy Week) kertében. Romániában 17 eseményre várják a látogatókat az ország számos pontján (pl. Bukarestben, Ploiesti-en, Temesváron, Konstacán, Gylafehérváron, Targoviste-n és Kolozsváron).

Egyesületünk a Romániai Magyar Közgazdász Társasággal (RMKT) közösen csatlakozott az Európai Fenntathatósági Hét kezdeményezéshez, és előadást tartunk a fenntartható épületekről , a környezettudatos építkezésről, passzívházakról, valamint ezeknek gazdasági vetületeiről.

Ez előadásra június 21.-én, 19 órától kerül sor az RMKT székházában (Kolozsvár, Aurel Suciu utca 21 szám).

Az Európai Fenntarthatósági Hétről ezen az oldalon kaphatsz információkat.

Előadásunkról pedig a következőn: RMKT